Pár új ruhadarab beszerzése és a bár nevének megfejtése után SZIGMA türelmetlenül üldögél a pultnál, a nyilvános telefon közelében, Vitya bácsi jelentkezésére várva. Az első csörrenésre azonnal odaugrik és felkapja a kagylót:- “Igen?”
- “Nem, én nem Rozi vagyok. Megkérdezem, egy pillanat…”-“Rozi?”- suttogja a pultosnak, aki a tenyerével az ökölbe szorított kezét csapdosva jelzi, hogy Rozi most elfoglalt.
- “Épp dolgozik. Próbálja fél óra múlva! Viszhall!”

Még néhány hasonló jellegű hívás után SZIGMA idegállapotba kerül, nem csoda, ha kissé ingerülten kapja fel a kagylót:
- “Rozi dolgozik!!!....Jajj, bocs, Vitya bácsi! Mondja!...Aha…értem. Nyugat-Berlin? Megoldom!...Oké! A régi 13-as…jó…Odaszólt nekik?…És onnan, hogyan tovább?...Wartburgos Jürgen, rendben…És Lengyelországba?...Ő intézi…Aham…Hogy jutok át a kalinyingrádi területre?...Lengyel ellenállás??? Olyan is van?...Mikor, hol?...Felszerelés az erdőben? Térkép lesz?...Oké! Annyi, hogy kellene egy kimentési TERV szárazföldre és tengerre is, mert ha a kikötőben nem járok sikerrel, ki kell hajóznom….Tudom, hogy megdrágíjja…Jó, szerzek majd pénzt, ha túlélem…De Vitya bácsi, mikor fillérb@szóskodtam én? Jó, inkább ne válaszoljon, értem én a célzást!...Igazolványkép? Intézek azt is….Ennyi?...A lengyel intézi? Hogy hívják?....Meglepetés???...Ne szívasson már! Utálom a meglepetéseket!...Vitya bácsi!!! Ne máár!!!...Jó, köszi! És el ne felejtse a kimentést! Viszlát, Vitya bácsi! És üdvözlöm Jessicát is!”
“Mégse kellett volna szívatni az öreget, most visszakapom kamatostul.”- morfondírozik SZIGMA, miközben felmegy a szobába a cuccaiért.

A csendes külvárosi környéken fehér kerítéses házakban élik az emberek az amerikai álmot. Az utcán sétáló SZIGMÁ-t mindenki biztosítási ügynöknek nézi, úgyhogy igyekeznek messzire elkerülni. Kárörvendően mosolyognak, ahogy az utca végén álló házhoz sétál, ott semmi jóra nem számíthat. SZIGMA kopog az ajtón, ami szokatlan módon nem fából, hanem acélból készült.
- “Jelszó?”- kérdi egy hang odabentről.
- “Kén, ozmium, titán, tantál, nikkel, szén.”- válaszol SZIGMA.
- “SOs TiTaNiC??? Miaf@sz???”- hallatszik, miközben nyílik az ajtó. - “Csak egy gyökeret ismerek, aki még a periódusos rendszerrel is képes trollkodni…SZIGMA!”- mondja az ajtóban feltűnő fura, fehér köpenyes, szakállas alak.
- “Mengyelejev, drága barátom! Rég láttalak. Hogy vagy?”
- “Befelé, majd bent beszélgetünk! Sok a kíváncsi szomszéd.”
Mengyelejev becsukja az ajtót és egy másik, nem kevésbé acélos ajtóhoz vezeti SZIGMÁ-t, ami a pincébe vezet. Odalent egy hatalmas laboratórium van, lombikokkal, Bunsen-égőkkel meg minden sz@rral, amiről csak a Jóisten tudja, mire való.
- “Hoppá! Ez nem így nézett ki, mikor utoljára itt jártam.”
- “Ja, változnak az idők. Ülj le, töltök neked vodkát. Pavlov főzte.”
- “Még a nyál is összefutott a számban.”
- “He-he-he, megmondta, hogy így lesz.”- röhög Mengyelejev és egy demizsonból tölt némi vodkát két Erlenmeyer-lombikba.
- “Zá zdárovije!”- koccintanak és lehúzzák a vodkát.

- “Mesélj, mi járatban vagy erre, SZIGMA barátom?”
- “Okmányokkal foglalkozol még? Papírok kellenének egy akcióhoz. De úgy látom profilt váltottál. Mire való ez a sok cucc egyébként?”
- “Ez barátom, az új bizniszem. Kikísérleteztem egy új vegyületet, amolyan pszichotróp cucc. A neve: Látsz Sok Dinkaságot, de marketing okokból csak LSD-nek hívom.”
- “Drogot gyártasz? Milyen dolog ez? Nem szégyelled magad?”
- “Mindenki másképp hajszolja az amerikai álmot, most ebben van a pénz. A hippik és a politikusok úgy viszik, mintha nem lenne holnap.”

“Ha nem jön össze az akció, akkor hamarosan tényleg nem lesz holnap.”- fut át SZIGMA agyán.
- “És hogy működik ez a cucc?”- kérdi.
- “Mindenkinél más, de a lényeg, hogy furcsa látomásaik lesznek, mint valami elcseszett álom. Néha csoportos hallucinációt is okozhat, na, az viszont elég durva sztori szokott lenni.”
- “És mennyi kell belőle?”
- “Egy csepp elég és kész van az ember mint a házi feladat.”
- “Hmm…”
- “Csak nem B-TERV?”
- “Mindig kell B-TERV! Mennyi van belőle?”
- “Mennyi kell?”- mutat röhögve a sarokban hegyekben álló teli marmonkannákra Mengyelejev.
- “B@szki! 2 deci elég lesz, szerintem.”
- “Jó nagy buli lesz. Jó, nézek valamit neki. Szovjet csukamájolajas üvegbe jó lesz?”
- “Tökéletes.”
- “Milyen papírok kellenének?”
- “Hát, kellene egy amerikai vagy nyugat-német diplomata útlevél, egy lengyel személyi meg egy szovjet katonai igazolványba való fotó szegecsekkel, azt majd később kapom meg. Itt vannak az adatok hozzájuk.”
- “Szovjet katonai igazolvány? Inkább nem kérdezem, biztos megint valami duplacsavaros baromság. Vitya is benne van?”
- “Naná, Ő a legjobb. Ez egy szupertitkos akció, többet nem mondhatok.”
- “Jó, csináljunk pár fotót. Ülj le oda a falhoz, az ajtó mellé!”
- “Hmm, mi ez a nagy vasajtó? Ez se volt itt eddig.”
- “Ki ne nyisd, meghalunk! Ott van az atomreaktorom!”
- “Atomreaktor??? Minek az neked?”
- “Úgy felnyomták a villany árát, kész rablás! Úgyhogy építettem egyet. Uránt dúsítok benne, az is jó biznisz. Bár most a nyakamon maradt 20 kiló plutónium, azzal nem tudok mit kezdeni. Tényleg, nem ismersz valakit, akinek kell plutónium? Jó áron adom.”
- “Ugyan kinek kellene plutónium?”
- “Hát, annyi furcsa embert ismersz, biztos van köztük egy hobbista, aki reaktort vagy atombombát épít.”
- “Ööööö, rajtad kívül szerintem nincs, de azért majd utánakérdezek, jó?”
- “Köszi! Na, nézzük a fotókat! Egy párat így öltönyben, aztán majd nézünk neked egyenruhákat a szovjet igazolványhoz.
A fotók elkészítése után Mengyelejev munkához lát. SZIGMA ledől a kanapéra szunyálni, ilyenkor jobb nem zavarni a mestert. Az aprólékos, precíz munkával elkészített papírok könnyen átmennek bármilyen ellenőrzésen, Mengyelejev a legjobb a szakmában.

A profi papírok birtokában már semmi akadálya annak, hogy SZIGMA átrepülje az óceánt.
Persze, nyilván egyszerűbb lett volna felhívni Langley-t és McQour-ral intéztetni egy különgépet, de nem kell a CIA-nak mindenről tudnia. Még a végén megint ráállítanának egy megfigyelő csapatot. SZIGMA egyébként is utálta a belsős CIA-ügynököket, különösen azt a rohadék Vakondot, mert az folyton áskálódott, úgyhogy SZIGMA ott szívatta, ahol tudta.

A New York-i reptéren SZIGMA a Pan Am pultjához lép.
- “Hello! Egy jegyet szeretnék Berlinbe, első osztályra!”
- “Természetesen, Mr….”
- “Olo. Hans Olo.”- mondja SZIGMA és a pultra teszi a nyugat-német diplomata útlevelet. Pár perc múlva a diplomatáknak fenntartott folyosón sétál a gép felé, kikerülve a poggyászellenőrzést.