1962. október, Puerto Retardos, Kuba

 Emilio Lopez a tornácon üldögélve nézte, ahogy a gyerekek fociznak az utca porában. Kisfia, Pinocchio mindig a kapuban álldogált, nem volt túl ügyes a focihoz. “Falábú ez a gyerek, ebben nem rám ütött, az biztos.”- gondolta magában Emilio, majd komótosan rágyújtott egy szivarra. Elégedetten pöfékelt, hiszen kubai viszonylatban átlagon felüli életet él. Tágas ház, takaros feleség, gyerek, kutya, jó munkahely, nincsenek kenyérgondjaik. Hiába no, a szocializmus gondoskodik az állampolgárokról. Ő pedig nem volt rest bebizonyítani, hogy kiérdemelte a rendszer bizalmát és keményen dolgozik, ha kell. Ékes bizonyítéka ennek a nappali falán központi helyet elfoglaló sztahanovista oklevél, amelyet a ládagyárban eddig egyedül ő kapott rendkívüli teljesítményéért. A tény, hogy egy műszak alatt 12 banánosláda összeszögeléséért már oklevél és pénzjutalom járt, elég sokat elárul a kubai munkamorálról. Mivel a Lopez vezetéknév kötelez, az ő kezéhez is csak úgy tapadtak a dolgok. Szerencsére a szocializmus alappillére, hogy az állami tulajdon mindenkié, így viszonylag háborítatlanul folytathatta a kis seftjeit. Ha a boltokban nem is, nála mindig volt friss gyümölcs, citrom, avokádó, mangó és a köztársaság szimbólumának számító banán.

Ennek a viszonylagos jómódnak köszönhette, hogy a nála jóval fiatalabb, kivételes szépségű Analita a felesége lett. Analita szegény családból származott, már egészen fiatalon egy szivargyárban a combján sodorta a szivarokat, hogy hozzájáruljon a családi kasszához. Rossz nyelvek szerint vén szivarok is gyakran simogatták a combját, de ezek csak rosszindulatú pletykák. Emilio egy szivarbiznisz során látogatott el a gyárba, ahol azonnal beleszeretett Analitába. Pár drága ajándék és némi udvarlás után egybekeltek és dacára a korkülönbségnek, igen jól megvoltak. Boldogságuk csúcspontja pedig egyértelműen a kis Pinocchio születése volt, aki bearanyozta napjaikat, bár fafejűsége a türelmüket is próbára tette néha.

A szivarfüst ködjében merengésből Analita dúdolgatása hozta vissza a valóságba, aki rövid kis virágos ruhácskájában (ami MELLesleg jól kiemeli formás idomait) törölgeti a port a házban. “Ez a rohadt por, erre kéne valami megoldást találnia az elvtársaknak végre, hát mégse járja, hogy a szocializmusban naponta kétszer kell mindent áttörölgetni.”- mormogja Emilio magában. Persze elégedetlenségének nemigen mert hangot adni, mert a Nagy Testvér Fidel…akarom mondani, figyel.

 Analita Hossantos jókedvűen dúdolgatva törölgeti a port házban. Miért is ne lenne jókedvű, hiszen kényelmes élete van. De nem volt ez mindig így, szegény sorban nőtt fel, korán munkára fogták. Takarítás, banánszedés, ananászpucolás, az esztergályos szakiskola elvégzése után a szivargyárban kapott munkát. Formás combjain ördögi ügyességgel sodorta a szivarokat, majd igencsak szemrevaló teremtés lévén időnként vén szivarokat is sodorgatott, hogy biztosan meglegyen a napi betevő. Emilio megjelenésével Analita élete egy csapásra megváltozott, a férfi igazi gavallérként udvarolt, úgyhogy Analita hamarosan beadta a derekát. És nem csak azt…De nem is ez a lényeg, hanem hogy onnantól elég volt egy vén szivarral foglalkozni, aki szorgos munkával és még szorgosabb sefteléssel megteremtette a kubai álmot. Az esküvő után egy évvel pedig megszületett a kis Pinocchio, élettel töltve meg a kubai viszonylatban hatalmas házat. Most, 10 évvel később pedig már az utcán focizik a barátaival. Analita egy ideig aggódott, hogy Emilionak feltűnik, mennyire falábú a fiú és akkor el kell majd magyaráznia, hogy hogyan alkudta le 50%-al a konyhabútor árát Geppetto-val, az asztalossal, de Emilio, ha gyanította is, sosem tette szóvá. Így hát boldogságban éldegéltek, Emilio seftelgetett, Analita pedig vitte a háztartást. “Csak hát ez a rohadt por, ez ne lenne.”- sóhajtozik. “Mire végigér az ember a házon, kezdheti elölről.”