Berlint a 2. világháború után a győztes hatalmak zónákra osztották, így éldegéltek a berliniek egymás mellett békében és jólétben a szovjet, francia, brit és amerikai fennhatóság alatt.
Lóf@szt, el ne higgyétek!

Az NDK-nak kerítést kellett vonnia Nyugat-Berlin köré, hogy megvédhesse polgárait az irigykedő kapitalistáktól. Mert épeszű ember nyilván nem hiszi el a nyugati propaganda képtelen állítását, hogy az NDK a saját polgárait akadályozta abban, hogy átszökjenek Nyugatra. Ugyan ki akarná lecserélni a szocializmus végtelen jólétét a rothadó kapitalizmus bűzlő mocsarára? Na ugye! A dolog ‘61-ben odáig fajult, hogy a szögesdrótos határzárrendszert egy sokkal modernebb, magas betonfalra cserélték, hogy ne irritálja a kapitalistákat a boldog emberek és a dinamikusan fejlődő szocializmus látványa. Bár azóta már sokan vitatják, akkor majdnem mindenki úgy gondolta, hogy a komor betonfal és az őrtornyok dizájnja remekül illett a kor szocialista építészeti stílusához. A másként gondolkodókat néhány éves államilag támogatott, bentlakásos tanfolyamra kötelezték egy igencsak zárt intézményben, ahol tanulmányozhatták a funkcionális, végsőkig letisztult építészeti megoldások gyakorlati hasznát.

Egy már régóta fennálló város felosztása korántsem egyszerű, a légoltalmi alagútrendszerek, csatornák továbbra is átjárást biztosíthattak volna.
Ezek nagy részét a háború után lezárták, csak néhányat tartottak fent, ahol a nagyhatalmak közötti háttéralkukat, cseréket, a kémek átjutását biztosíthatták.
Ezeknek az alagutaknak az őrzése, fenntartása elég komoly összegeket emésztett fel, így a kevésbé frekventáltakat lezárták, hogy az így felszabaduló összeget az állam(i vezetők) akarom mondani az állam(polgárok) jólétére fordíthassák.

SZIGMA sikeresen megérkezett Nyugat-Berlinbe, a reptérről taxival a külvárosba ment. Miután meggyőződött róla, hogy senki nem követi, az átkelőpontot rejtő házhoz sétált.
A Dessarwitz strasse 27. szám alatti ház alagsori szenespincéjéből nyílt a híres-hírhedt 13-as alagút.
A 13-as alagutat nemcsak a babonás ügynökök kerülték el jó messzire, hanem végül mindenki. Aki ezen keresztül jött Nyugat-Berlinbe akciózni, azzal olyan furcsa dolgok történtek, hogy csak csodával határos módon tudta megúszni vagy még úgy se.
A szóbeszéd szerint Vitya bácsi az egyetlen ma is élő ügynök, aki többször is átkelt ezen az alagúton és mindig sikeresen tért vissza, bár az ő legendás szaktudásával ez nem meglepő.
A lényeg, hogy ezt az elátkozott alagutat falazták be elsőként és a feledés homályába veszett, így most a lebukás veszélye nélkül használhatták.

A pincében SZIGMA egy sötét sarokban lelt rá a frissen bontott téglák kupacára, amik eddig egy vasajtót rejtettek. Ki tudja hogyan, de Vitya bácsi elintézte, hogy újranyissák a járatot. A sötét járatokban botorkálva SZIGMA egyszercsak fegyvercső nyomását érzi a hátában.
- “Állj! Ki vagy?!”
- “SZIGMA vagyok! És te?”
- “Én vagyok a Fantom, aki idejön, kinyifFantom. He-he-he!”

SZIGMA megfordul és egy nagy kabátot lát. Feljebb nézve feltűnik egy vigyorgó arc. A hatalmas fickó legalább másfél fejjel magasabb SZIGMÁ-nál, aki maga is majdnem a 2 métert karcolja.
- “Uhh, Te biztosan megetted a spenótot kiskorodban. Vitya bácsi küldött?”
- “Ja, szólt az öreg, hogy segítsek, meg jó lóvét is ígért, úgyhogy itt vagyok. Hoztam neked pár ruhát, amit kinőttem, öltözz át!”- nyújt át egy táska ruhát az óriás.

SZIGMA átöltözik a kissé malteros munkásruhákba, amiket lehet, hogy a Fantom már kinőtt, de SZIGMÁ-n így is úgy áll, mint tehénen a gatya.

- “Igazán nagyszerű, pont jó!”- morogja SZIGMA cinikusan.
- “Örülök, hogy tetszik! Az öltönyöd talán jó lesz a kisebbik fiamnak, még csak 12 éves.”

SZIGMA bamba arcot vágva próbálja leolvasni a nagydarab fickó arcáról, hogy viccel-e, de gyanús, hogy ez komoly.

- “Itt egy üveg snapsz, én főztem. Vitya azt mondta, szereted a töményet.”
- “Köszönöm! Jó az illata. Barack?”- szaglint bele SZIGMA az üvegbe.
- “Vadbarack. Olyan vad, hogy verekedtek a hordóban…”- poénkodik az óriás.
- “Akkor tuti baromi erős. Jut eszembe, neked nem kell plutónium? Egy havernak van eladó.”
- “Mi a tökömnek kellene bárkinek is plutónium?”
- “Jól van na, csak megkérdeztem. Odaát tiszta a levegő?”
- “Ja, minden rendben, Jürgen már vár rád. Sok sikert!”
- “Köszönöm! A páleszt is! Szevasz!”

A keleti oldalon az alagút bejáratát egy kis fáskamrának álcázták a lakóházak szomszédságában. A retardált kőművesnek öltözött SZIGMA feltűnés nélkül sétálhatott az utcára, ahol a Wartburgos Jürgen várta, a megbeszéltek szerint.
Legalábbis ezt hitte SZIGMA, de a tök üres utcán egy Wartburg sem volt, csak egy Trabant árválkodott egy kicsit feljebb.
“Miaf@sz? A Fantom csávó azt mondta, hogy Jürgen már vár, erre sehol senki. Gáz van, tuti gáz van!”- pánikol SZIGMA és gyorsan körbekémlel, menekülő utat keresve, arra az esetre, ha a Stasi csapdát állított volna.

A Trabant fényszórója egyet villan. SZIGMA odapillant, de mivel semmi más nem történik, folytatja a környezete pásztázását. A Trabant most kettőt villant. SZIGMA csak nézelődik tovább. A Trabant sofőrje beröffenti a motort és előregurul a kocsival, miközben izomból tekeri le az ablakot.
- “Beszállsz végre vagy mi lesz?”- kérdi a sofőr.
- “Te vagy Jürgen?”- kérdi SZIGMA.
- “Igen. Haladj már, nem érünk rá!”- mondja, mire SZIGMA bepattan az anyósülésre.
- “Szevasz! Vitya bácsi azt mondta, hogy a Wartburgos Jürgen lesz itt, ez meg egy Trabant.”
- “Hogy neked milyen jó szemed van! Én meg még aggódtam, hogy nem veszed észre a rengeteg Mercedes között.”- cinkeli Jürgen, miközben szédítő sebességre, 40 km/h-ra gyorsít.
- “Mercedeeeess???”- bámul körbe csodálkozva SZIGMA a tök üres utcán, merthogy az NDK-ban még az autó is ritkaságszámba megy, nemhogy a Mercedes.
- “Na, jól van, azért ne játszd túl a retardált kőműves szerepét, engem már meggyőztél!”
- “Retardált kőműves??? Miről beszélsz?”- kérdi szemforgatva affektálva SZIGMA.
- “Most mondtam, hogy hagyd már abba! Rohadt idegesítő!”
- “Jól van, na! Rám hoztad a frászt a Trabanttal. Miért nem a Wartburggal jöttél?”
- “Milyen Wartburggal?”
- “Most Te játszod a hülyét? Mert a Wartburgos Jürgen vagy, nem a Trabantos, azért.”
- “Vitya bácsi nem mondta, hogy mi van?”
- “Nem részletezte a TERV-et, mert kicsit berágott rám, úgyhogy szívat, hogy érezzem a törődést.”
- “Momentán meg tudom érteni. A fedőnevem Wartburgos Jürgen. Ha valaki lebukik és beköp a Stasinak, na kit fognak keresni? Na kit?”
- “Egy Wartburgos Jürgent…nem pedig egy Trabantost.”- esik le SZIGMÁ-nak az ejtőernyős tantusz.
- “Ezt úgy hívják, hogy…”
- “Duplacsavar!”- vágják rá egyszerre.
- “Csak nem téged is Vitya bácsi képzett ki?”- kérdi SZIGMA.
- “Sajnos nem. De dolgoztunk párszor együtt. Az ő ötlete volt a fedőnév, mert…”
- “A duplacsavar mindig működik és védhetetlen.”- zengik egyszerre, Vitya bácsit utánozva.
- “Jó kis kaland lesz ez, egy Trabanttal átszelni Lengyelországot.”- örömködik SZIGMA.
- “Ezzel biztos nem, mennem kell a gyerekért az oviba, azért kell sietni. Leszerveztem neked a fuvart meg az álcát, a külvárosban várnak ránk.”
- “Mi lesz az álca?”
- “Meglepetés!”
- “Ne szívass már Te is! Utálom a meglepetéseket! Nincs még elég bajom?”
- “F@sza lesz, nyugi!”